Az utolsó Rengeteg – Gyere, beviszünk az erdőbe!

Léteznek még érintetlen helyek? Fűben, fában, bogárkában van-e még boldogság? Ha összefogunk, megtudhatjuk!


A recept a következő: két innovatív és zöld szívű filmstúdió, egy teljesen kerek erdő, és a közösség, mint adományozó erő.

2022. nyarán létrejött egy adomány alap, amely mögött az IKON Stúdió – a 2004 óta létező, környezetvédelmi témákban elkötelezett és a filmezésen túl mindennek szakértő gárdájával is felvértezett csapat – illetve a Filmdzsungel Stúdió – természetfilmek gyártásával foglalkozó szigete a magyar filmvilágnak, nagysikerű projekteken túl, mint például az „Amiről a fák suttognak” című film – állnak. A projekt keretében most a két filmes csapat egy új, közös(ségi) természetfilmet kíván elkészíteni, adományokból finanszírozott módon. 

A projekt: 

A téma pedig..nos, a téma az utcán hever. Vergődik. Az erdők között alig van már érintetlen, mégis, egységükben csodálatosak, erősek. Minden erdő egy igazi városállam, ahol mindenkinek fontos szerepe van, körforgás szerűen hatnak egymásra az élőlények és a természet játéka.
A tervezett filmben egy ilyen erdőnek a legmélyére kalauzolnak majd be minket, városi puhányokat, de természetesen a vidéket már ismerők és értők is a film vendégei egy egész estés kalandra.
Az erdő sokféle szereplője és mindennapi életük különösen izgalmas világ, amit a legjobb így, a lehető legközelebb hozva megmutatni. Egyébként sem hinnénk el csak úgy mondásra, hogy a lárvák taxit használnak, a fürkészdarazsak pedig parazitoid életmódjuk szerint úgy élnek és növekednek a kiszemelt gazdatestekben mint ahogy az Alien filmek legrémisztőbb jeleneteiben láthattuk. Brrrr!

Az ok: Kell-e magyarázni, hogy mekkora bajban vannak az erdők? Pedig nélkülük mi lennénk óriási bajban, ezt is mindenki tudja. Mégis, hagyjuk, engedjük tönkremenni a minket körülvevő ökoszisztémás paradicsomainkat. Megdöbbentő, de Európában mára pusztán 10% a természetközeli területek aránya, ami túlzás nélkül azt jelenti, hogy gyermekeink már valószínűleg csak filmekből ismerik majd az erdőt. Például az ilyen filmekből is, amit a csapat szeretne elkészíteni. 

A cél azonban nem az, hogy elengedjük a problémát és hátradőlve mindezt végignézzük, legyintve, hogy már úgyis mindegy, ellenkezőleg! Amíg van tudomásunk arról, hogy változtathatunk, fontos ismerni a változtatás tárgyát, azaz a páratlan erdei faunát, amit mentenünk kell, és fontos tudni, hogy miként kezdjünk hozzá ahhoz a bizonyos változtatáshoz, ami az erdők jövőjének kulcsa lehet. 

Az  ALKOTÓK:

Az a közös bennük, hogy szívügyük a természetfilmek világa, hitük viszi őket előre, mert ők is jól érzik magukat egy igazi erdőben.

A források:

A közösségi adománygyűjtés teljes transzparenciájához tartozik, hogy az alkotók előre meghatározott mérföldkövek mentén építették fel a projektet. Az összegyűlt összegek szerint tudnak haladni a film elkészítésével és minderről előre megjelölt állomásokon keresztül tájékozódhatunk mi is, adományozók.

MÉRFÖLDKÖVEK

500 000 Ft – elkészítjük a forgatókönyvet, megkezdődik az előkészítő munka

1 500 000 Ft – elkezdődnek a forgatások, werkfotókkal beszámolunk az eseményekről

2 500 000 Ft – elkészítjük az első werkfilmet

8 000 000 Ft – elkészítjük az első előzetest

14 000 000 Ft – elkészítjük a második werkfilmet

20 000 000 Ft – elkészítjük a második előzetest

25 000 000 Ft – megszervezzük a bemutatót


Szívből és igazán drukkolunk a film elkészülésének, máris jönnek a linkek, 

az adományokat itt várják:
https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/az-utolso-rengeteg-2619

Az utolsó Rengeteg facebook oldala:
https://www.facebook.com/search/top?q=az%20utols%C3%B3%20rengeteg

Amiről a fák suttognak – a korábbi nagysikerű film:
https://www.youtube.com/watch?v=ZoQIuyuEHGw

Filmdzsungel Stúdió:
https://www.youtube.com/@FilmdzsungelStudio
https://www.facebook.com/filmjungle/